adopt

Egyre jobb és élvezetesebb két gyerekkel az élet. Megmondom őszintén, nekem most már az egy gyerekes verzió nagyon könnyűnek tűnik, nyilván azért, mert van rutinom, egy pillanatig nem okoz gondot az etetés, pelenkázás vagy bármi egyéb. Lazábban is kezelem a dolgokat, néha már bánt is a lelkiismeret, annyira lazán, de nem érek rá tökölni. Az már inkább baj, hogy Regi játékbabának tekinti Zoét. Ma például lerántotta a pelenkázóról, valamelyik nap meg az ágyról. Mindezt úgy, hogy ott álltam mellettük. Az ágyasnál éppen hátat fordítottam negyed percre, míg kivettem egy bugyit a fiókból, ma meg egy body-t vettem elő a szekrényből. S mondom úgy, hogy ott voltam tíz centire a gyerektől,mégis megtörtént a baj. Eddig igyekeztem elnéző lenni Regivel, de ma már nagyon megszidtam, egy ideig nem is játszottam vele, hogy tanulja meg, nem szabad ilyet csinálni. Nem akar ő rosszat, csak arrébb tenni, lefektetni vagy éppen öltöztetni, büfiztetni Zoét. Ha sétálunk és sír a kicsi, néha megpróbálja kiszedni a kocsiból. Hogy azért, mert meg akarja vigasztalni vagy azért, hogy hagyjuk el, nem tudom, mivel nem beszél. Oké, tudom, hogy mindig ott kell lenni mellettük, azt is, hogy nem lehet őket szem elől téveszteni, de hogy menjek így WC-re? Nem halaszthatom mindig akkora, amikor alszanak, főleg hogy naponta másfél-két liter szoptatós teát iszok, a tea meg mint tudjuk, vízhajtó. Arról hogy esetleg letusoljak vagy két percre magamra maradjak a a WC-n, esélyem sincs. Egy ideig azt hittük, Zoé biztonságban van a rácsos ágyban, de nem. Regi be is tud mászni hozzá, ha akar, eddig szerencsére csak úgy ment, hogy Zoé nem volt benne, másrészt a rácson keresztül megfogja a kezét és megpróbálja kihúzni, ami persze nem megy, de azért nem adja fel. Zoé meg koppan, a szó szoros értelmében. Már kifejlesztett egy sírást, amivel jelzi, hogy jaj, Regi bánt. Azt sem szeretném, hogy eltiltom Regit Zoétól, egyrészt ettől még titokban gyötörheti, másrészt nem fogja szeretni. Így marad az, hogy hátulra is növesztek szemet vagy kifejlesztem a nyolcadik érzékemet vagy nem tudom. Aki ezt olvassa, annak ötlete esetleg? Minden tanácsnak örülnék.

Az éjszakák egyre jobbak. Már csak fél öt körül kel enni, de este csak fél tíz, fél 11 körül alszik el úgy, hogy délután ötkor, fél hatkor ébred. Már tudja, hogy akkor jön a fürdetés. Lehet, korai, de így, hogy fél hatkor fürdetek, aztán etetek, aztán fél hétkor kezdem ezt Regivel, így Regi nyolcra stabilan ágyban van. Igényli is, hogy így legyen, nem tiltakozik a fektetés ellen, csak azt várja el, hogy ott üljek mellette, míg elalszik. Nekem meg jól is esik ott maradni, ha R. is itthon van, akkor ilyenkor Regivel összebújunk, ha nem, akkor Zoé is ott van velünk egy ágyban, és úgy beszélgetek a nagylánnyal, elmondjuk, mi történt aznap, nézegetjük a kétszáz mesekönyvet, amit odahord aznapra. Mindig ő választ, melyik legyen.

Regi mostanában mintha beszélne. Részben felbukkannak új szavak, részben állandóan kérdezi, hogy mi micsoda a könyvben és olyan nagy a passzív szókincse, hogy minden nap meglep. Megtanulta a nemet is, na, azt naponta vagy százszor hallom, de nem baj. Olyan aranyosan mondja.

Hihetetlenül sok legyünk van. Nem tudom, honnan jönnek. Ma legalább ötvenet lecsaptunk, de még ugyanennyi köröz körülöttünk. Zoét szinte megszállják. Kiakasztó. Gyorsan utánanézek, mit lehetne ellenük tenni, mert Chemotoxot nem találtunk sehol, aztán ha felkelt Regi, irány a játszóház. Nem érdemli meg a mai viselkedése miatt, de nem akarom feleslegesen büntetni. Neki már az is nagy törés volt, hogy egy órát duzzogtam. Le is vágott egy hatalmas hisztit ma a nagyanyjánál ebéd előtt.

Hol is kezdjem? Annyi minden történt az elmúlt hetekben és mégsem történt semmi. Ha múlt héten írok, biztosan azt mondom, kiszolgálószemélyzetnek érzem magam, mert mást sem csinálok, csak etetek és pelenkázok. Reggel megszoptatom Zoét, aztán reggeli Reginek és R-nek, elpakolok, megint szoptatok, tízórai Reginek, elpakolok, szoptatok, ebéd a két R-nek, elpakolok, szoptatok, uzsonna, elpakolok, szoptatok, fürdetjük Zoét, közben eszik Regi és szoptatok, aztán fürdetjük Regit, cicaprogram (a Minimaxnak van egy Gyerekdalok című összeállítása, mindig azt nézi DVD-ről alvás előtt), altatom Regit (ilyenkor mindig Kardos-Horváth János Földlakója szól születése óta) és imádkozok, hogy Zoé ne sírjon fel, persze általában felsír, amitől vagy felpörög Regi vagy nem. Ezzel nem tudok mit kezdeni, főleg, ha egyedül vagyok, mert R. dolgozik még. S gyakran dolgozik még este nyolckor, amikor ez a program van nálunk. Annyit tehetek mindössze, hogy lenémítom a telefonom, mert valamelyik családtagom, a bátyám, a nagymamám vagy az anyámék szinte biztos, hogy ekkor hívnak fel. Szóltam már, hogy este hat és fél kilenc között úgyse tudom felvenni, mert ekkor van az esti pörgés,de  nem figyelik az órát.

Az éjszakák hol jobbak, hol rosszabbak. Mindenesetre párkapcsolati szakítópróbának beillik az, amikor az ember egy éjjel összesen másfél órát alszik, azt is sok részletben, mert hol az egyik gyerek kel a másik miatt, hol a másik az egyik miatt, és ezzel egy időben persze R. is ébred, hiszen az ő feladata Regi megnyugtatása, visszaaltatása. Változatos az élete: hol ketten vagyunk az ágyban (ez a legritkább). hol hárman Regivel, hol csak ők vannak ketten Regivel, néha meg Zoé is beköltözik mellénk. Zoét nem szeretnénk odaszoktatni, elég fogamzásgátló nekünk Regi, de azt tanácsolták, hogy Zoé még annyira kicsi és annyira hozzászokott pocakban a testközelséghez, hogy igenis vegyük magunkra vagy magunk mellé éjszakánként. Próbáltuk a bölcsőt is, de Regit nagyon kiakasztotta, hogy Zoé bezzeg velünk egy szobában alszik, ő meg nem, így letettünk róla. Nem mintha a gyerekszoba egyik ajtaja nem a mi hálószobánkba nyílna...

De túl vagyunk rajta, minden nap egyre jobb lesz. R. is, én is túléltük ezeket a heteket, bár őszintén szólva volt, amikor nagyon megbántam, hogy még egy gyereket vállaltunk (bocs, Zoé) és volt, amikor komolyan elgondolkodtam azon, hogy ki fogja-e bírni a kapcsolatunk ezt az időszakot. Ami viszont nem öl meg, az megerősít, így mi megerősödve kerültünk ki a harcból.

Zoé egyébként szuper jó gyerek. Karakánabb, mint Regi volt ennyi idősen, mondjuk kell is neki üvölteni, hogy érvényesítse az akaratát. Regi meg nagyon jól viseli a változást. Képes fél órákat, órákat eljátszani mellettem, nem is kell mellé leülni, elég vele beszélgetni közben. Újabban mutogatja a könyvekben a dolgokat és kérdezgeti, hogy mi micsoda. Az meg sokat elárul a helyzetről, hogy profin tudja kezelni a mellszívót, szereli rám, ha meglátja és mutatja, honnan hova megy a tej, pelenkát terít a vállára és böfizteti a babáját, tolja Zoé babakocsiját, ha sétálunk. El sem hiszem, hogy ilyen nagy lány lett. Vagy csak annak tűnik.

Az viszont eléggé bosszantó, hogy az emberek zöme sajnálkozik, hogy nekünk csak két lány jutott és nincs ,,gyerekünk", de majd a harmadik fiú lesz. Nem akarunk harmadikat. Nem ezek miatt a hetek miatt, de egy gyereket el kell indítani az életben. S különben is, mindig két gyerekre vágytunk, igaz, sokáig azt hittük, ez nekünk elérhetetlen álom. S nem. Azért az örökbefogadás sokszor eszembe jut és mindig azt mondom, nagyon jó út lett volna az is.

Korábban is fontolgattuk már, hogy be kellene íratni Regit családi napközibe. Bölcsibe nem akartuk, egyrészt nem hiányzik neki a heti öt nap ,,kötelező elfoglaltság", amíg itthon vagyok és maradhat ő is, másrészt nem akartuk, hogy úgy érezze, megszületett Zoé és lepattintjuk. Így maradt a fizetős verzió, de itt legalább mi döntünk, mikor megy és kevesen is vannak, maximum heten. Egy napra, ha csak délelőtt van a gyerek, ezer, ha ebédel is, 1800, ha egész nap marad, 2300 forintot kell fizetni. Ebben minden benne van, csak pelenkát kell vinni, ágyneműt vagy tisztasági csomagot vagy más hasonlót nem. Nem olcsó, de úgy, hogy hetente egy, legfeljebb két délelőttöt lesz ott, kibírható.

Ma voltunk először és rettenetesen büszke voltam a lányomra. Mivel teljesen ismeretlen számára a hely, a gondozók és a gyerekek is, azt hittem, ül majd az ölemben Zizivel (az alvóplédje) és meg sem moccan. Ehhez képest azonnal rohant be a játszószobába, az sem zavarta, hogy kimentem az udvarra, a babakocsihoz a váltócipőjéért, sőt, mire visszaértem, az egyik gondozó levehette róla a mellényét is. Aztán, amikor kérték, ment kezet mosni, beállt segíteni, bevitte a tányért a szobába, érkezés után tíz perccel leült a csoporttal tízóraizni, evett banánt és almát is. Aztán szépen kijött, leült a padra, ahol kapták a teát. Utána eleinte egyedül játszott, aztán nem sokkal később bevonták közös játékokba is, görgették labdán, miközben a többiek dögönyözték egy mondókát mondva és tetszett neki, hagyta, ő is dögönyözte a következő gyereket. Kint, az udvaron meg főleg elemében volt, hiszen három csúszda is van, neki meg az nagy kedvence, plusz egy kis játszóház, de tologatott gyerekeknek való fűnyírót is, motorozott, rajzolt, kommunikált a gyerekekkel, ha elesett, pattant is azonnal fel. Azonnal elfogadta a felnőtteket is, akik szépen terelgették, de közben hagyták is, hadd boldoguljon egyedül. Két órát voltunk, nem nagyon akart hazajönni, de végül csak elindultunk. Jól elfáradt, mert azonnal lefeküdt a babakocsiban, amire félévente egyszer van példa és két perc múlva aludt is.

Úgy beszéltük meg a vezetővel, hogy hétfőn megyünk legközelebb és akkor már marad is egyedül kicsit. Hivatalosan délig, de ha baj van, nem tudják megvigasztalni, azonnal megyek érte. S a kételyeim: vajon szabad-e, érdemes-e már bedobni a mély vízbe vagy éppen hogy ki kell használni, hogy neki most még minden érdekes, új játékok veszik körül. A gyerekek és a gondozók bejöttek neki, mellesleg nekem is. Az is tetszik, hogy négy gyerekre, plusz Regire két gondozó volt, ha meg sokan vannak, azaz heten, esetleg nyolcan, akkor hárman vannak körülöttük. Tudom, a sírást nem lehet elkerülni, amikor eleinte ott hagyom (előre rettegek), de vajon ő ezt hogy éli meg. Nem úgy, hogy le akartam rázni Zoé miatt? Vagy éppen úgy, hogy végre gyerekek között lehet? Mi a jobb: ha napokig ott vagyok vele, míg megszokja a helyet, vagy ha korán ott hagyom és akkor megismeri a környezetet, de azt hiszi majd, én is mindig ott leszek? A dilemma eldöntésében az sem segít, hogy apám ma jól beszólt nekem akaratán kívül, amikor közölte, hogy amióta megszületett Zoé, Regi végre kezd leválni rólam. Azaz az én fordításomban ez annyit tesz, hogy mivel itt van a húga, úgy érzi, nem kap elég figyelmet tőlem és más felé fordul. Mellesleg ez a ,,leválás" már sokkal régebben elkezdődött, csak náluk oldódott, oldódik fel nehezebben, Ha viszont ott van, már nagyon jól érzi magát. De például Ági vagy Erika barátnőmmel simán elvan, szereti őket.

Igaz, apámra nem feltétlenül érdemes figyelnem olyankor, amikor egyébként is érzékeny lelki állapotban vagyok. Ma pl. azt is közölte, hogy biztosan azért ébred Zoé éjszaka kettőkor is és nemcsak hajnal ötkor vagy hatkor, mert nem elég a tejem. Ezt arra mondta, hogy a bölcsi miatt ma anyám volt Zoéval és életében először teljes egészében tápszert kapott a gyerek, majd alig lehetett felrázni enni, pontosabban fél 11-től fél négyig nem evett semmit. Nehéz dolog ez, mert annyira örülök, hogy nem igazán kell tápszer, van elég tejem, Zoé is hajlandó szopizni, sőt, és erre apám mindig kételkedik. Múltkor azt mondta, ha szoptatás után csak 10 milliket tudok lefejni, akkor az azt jelenti, hogy hamarosan nem lesz tejem, sőt, valószínűleg már most sincs elég. Mindezt gyerekorvosként mondja, amikor Zoé az elmúlt hetekben tisztán anyatejen 28 meg 33 dekákat hízott az elvárt 15-20 helyett. Kis zabagép mellesleg. S tudom, hogy nem kell azzal foglalkozni, amit mond, de akkor is bánt meg rágódok rajta és elmegy a kedvem az egésztől.

Visszatérve a bölcsihez, az egyik fórumon érdekes hozzászólást olvastam: az ember élvezze, amíg otthon lehet a gyermekével, mert a kicsi utána úgyis a gondozókkal, óvónőkkel, tanárokkal tölti a napja nagy részét és már ők (is) hatnak rá, nemcsak a szülők, a család. S milyen igaz.

Hihetetlen, de annyira egyszerűnek tűnik az élet, amikor csak az egyik gyerekkel vagyok. Amikor kettővel egyszerre egyedül, kicsit bonyolultabb, de nem vészes. Szokni kell, hogy hol az egyiket, hol a másikat kell előtérbe helyezni, kinek nagyobb a problémája. Szerencsére Zoé jó baba, eszik, alszik, pelenkát pakol. Az esték nehezebbek. Hatkor kezdődik a program Zoé fürdetésével, közben Regi vacsorázik mellettünk. (Zoét a konyhában fürdetem, nem merek a fürdőszobában kádállványt használni, nehogy Regi lerántsa véletlenül.) Aztán szoptatás, után Regi fürdetése, amit Zoé jobb esetben nem üvölt végig. Aztán altatás. Ami nehéz, mert Zoénak elkezdett fájni a hasa és általában éppen akkor sír fel, amikor Regi elaludna. Így kínlódunk kicsit, Zoé kap egy kis komfortszopit, amit alapvetően ellenzek, de akkor legalább csend van, aztán övé a pálya, míg a nővére alszik. Az éjszakák is húzósak: van, hogy Zoé kelti Regit, Zoé meg alapvetően 3 óránként eszik. Ha bevetek 20 milli tápszert, akkor négy órát is kibír. Vagyis szoptatok, büfiztetek, visszaaltatok éjféltől egyig, aztán háromtól négyig, aztán hat óra körül jön még egy kör. Hatkor meg már Regi is ébredezik (az eddig fél nyolc helyett), így jól elfárad délig, amikor is együtt alszunk egyet, ha Zoé etetése is jól jön ki. Be kellene állni a rendes napirendre, mert most csak nagyjából működik, de nincs lelkem felverni az alvó gyereket.

A nagyszülők sokat jönnek, mondhatni minden nap itt van valaki. Ami jó is, meg nem is, mert semmi magánéletem, az anyósom megint leszokott arról, hogy csengessen, jön be a kulcsával. Féltem attól, hogy mindenki Zoét fogja ajnározni, Regi meg háttérbe szorul, de nem. R-nek lett igaza, hogy Zoé nem lesz nekik érdekes, mert csak eszik, alszik, a szoptatásnál nem lehetnek bent, az alvó gyerek meg nem túl izgalmas. S igaza lett: szinte kötelességszerűen megnézik és csak Regivel foglalkoznak. Reginek meg furcsa is, ha a nagyszülők felveszik Zoét. Alapvetően jól tűri a húgát, de azért csak nehéz neki, hogy eddig a nap 24 órája róla szólt, együtt mentünk mindenhova, játszótérre is én vittem, most meg ülök itthon Zoéval. A babakocsinkra eddig nem találtunk testvérfellépőt, két babakocsival nem tudok közlekedni egyedül, Regi meg még nem tud nagyon nagy távokat megtenni gyalog. Így maradok itthon, bár ma elmegyek vele játszóterezni, a szülőknek meg marad Zoé. Szombaton pedig együtt voltunk vásárolni, kettesben és persze játszótérre is beugrottunk.

A hazaérkezés nagyon megrázó, megható volt. Csak egykor jöhettünk el, mert Zoé besárgult, meg kellett szúrni és megvárni az eredményt, én már ezen elsírtam magam. Mondjuk nagyjából mindenen elsírtam magam, annyira hiányzott a két R. nekem. Tudtam, hogy rossz lesz, de erre nem számítottam. Titkon még azt reméltem, hogy milyen jót fogok pihenni, de számoltam a perceket, hogy hazamehessek. Eleve a kórház nem szálloda, állandóan jött valaki reggel fél öttől este tízig. Hol vizit, hol takarítás, hol látogató, megint vizit, stb. Naponta négy vizit volt, ami abból állt, hogy megkérdezték, hogy vagyok. Esetleg van-e székletem? Mindegy, túl vagyok rajta. Az utolsó napi mondjuk ciki volt, R. éppen akkor küldött képet Regiről, amin persze szokás szerint elsírtam magam és akkor jött a nagy vizit kb. öt pasival. Gyorsan ki is menekültek. :)

Szóval hazaértünk, R. édesanyja nagyon intelligensen azonnal elment, mert addig ő vigyázott Regire. Zoé elkezdett sírni, erre Regi is, erre én is, zokogott a három nő. De annyira jó volt hazajönni, megölelni a lányt. A kórházba végül nem hozta be Ricsi, én nem akartam, mert utána olyan rossz lett volna, hogy elmennek, én meg maradok. Ők viszont nagyon ügyesen oldották meg azt a három napot, Regi annyira ragaszkodott az apjához... Éppen ezért most nagyon megviseli, hogy megint 12-13 órát dolgozik, van, hogy délben sem találkoznak, este meg már alszik, mire R. hazaér. Arra is most kezd rájönni, hogy Zoé bizony itt marad. Vigyázni kell rájuk, mert sokszor puszilja, simogatja, de van, hogy elkezdi ütögetni. Tegnap este ezerszer kiszedte Zoé szájából a cumit, holott neki sose kell cumi, neki is kellett adni hasfájás elleni gyógyszer, holott rémes íze van, neki is rá kellett tenni a pocakjára a melegítőpárnát, pedig gyűlöli a meleget. Mondtam is, hogy szerzek mindenből még egyet, ne legyen emiatt hiszti. Meg hát most lépett be a dackorszakba, mindenre nemet mond, aztán fél perc múlva mégis az kell neki, amit az előbb elutasított. De továbbra is imádnivaló tündér, akiért minden nap hálát adok. S milyen jó, hogy már nemcsak két, hanem három emberért adhatok hálát a sorsnak.

Nem sokkal az után, hogy megírtam, minden oké és beletörődtem, hogy nem tudom, mikor érkezik Zoé, megérkezett. 
Így utólag furcsa, természetfeletti élmény, hogy Regi hányszor elköszönt tőlem aznap este. Nem szokása. Aztán neteztem kb. tízig. Tizenegykor kezdődött a ,,buli", de még elviselhető fájásokkal. Beültem a kádba, olvasgattam, jött a fájás, olvastam, jött a fájás. Mivel nem múltak el a meleg víz hatására, éjfélkor kimásztam, mondtam R-nek, hogy ebből talán szülés lesz, aludjunk egyet, mert kell majd az erő, háromkor beszélünk. (Regivel háromkor kezdtem vajúdni, gondolom, ezért éreztem a három órát.) S amint ezt kimondtam, gluggy. Mondtam R-nek, hogy vagy bepisiltem, vagy folyik a magzatvíz. De nem létezik, hogy az ilyen kevés. R. meg mondta, hogy nem olyan sok az, ez szülés lesz. (Regivel burkot repesztettek, így fogalmam sem volt, milyen a magzatvíz.) Na, gondoltam, éljen, pont ettől féltem, hogy az ágyban folyik el vagy a kocsiban. Vissza a kádba, közben R. hívta az édesanyját, hogy jöjjön, vigyázzon Regire, a szülésznőt. Évi, a szülésznő kérdezte, hogy csak a magzatvíz folyik vagy a fájásaim is vannak, mert ha vannak, igyekezzünk nagyon. Voltak. Kb. egy percesek, de mire beértünk a kórházba összeértek. A magzatvíz persze a kocsiban is folyt, a kórházban is, úgy nézett ki a nadrágom, mintha derékig gázoltam volna egy folyóban. A szülészeten ciki vagy sem, lefeküdtem a folyosón a földre, mert kiment alólam a lábam. Évi megnézett, én közben elpanaszoltam, hogy ma estére gyertyafényes vacsorát terveztem a házassági évfordulónk tiszteletére, ehhez képest itt vagyok. Jót nevetett. Aztán azonnal hívta a dokit, hogy sürgősen jöjjön. Ez volt 0.40-kor. Zoé meg 1.10-kor megszületett. Korábban is jöhetett volna, ha nem nyomják vissza a fejét, mondván nincs ott az orvos. Na, az kegyetlen volt, hogy érzed a tolófájásokat, de nem nyomhatsz. A végén mondtam is, hogy engem aztán nem érdekel, hogy itt van-e az orvos vagy sem, én nyomok. Akkor akarták hívni az ügyeletest, de végszóra befutott a dokim is, akinek csak a gátmetszés és a varrás jutott. A legszebb az, hogy utólag bevallotta a szülésznő, hogy gátmetszés nélkül is simán megszületett volna Zoé, de ez a kötelező protokoll a kórházban. Éljen! Mondjuk ezt a sebet sokkal könnyebben vészelem át, pár órával később már szinte lazán sétáltam,

De nekem valahogy most is kimaradt a hős vagyok érzés, inkább csak jó túl lenni az egészen. S az nagyon sokat segített megint, hogy R, ott volt mellettem. Mondjuk, amikor megérkeztünk, közölték, nem jöhet még be a szülőszobára, aztán rohantak érte, hogy siessen, ha nem akar lemaradni a nagy pillanatokról. Ruhát sem tudtak eladni neki, csak lekaptak egy köpenyt a fogasról, hogy vegye fel és menjen. Mondjuk nekem is olyan hálóingem volt, amit nem lehetett bekötni, így a hátamból takart legtöbbet, elől totál nyitott volt, nem mintha érdekelt volna.

A méretek: 2790 gramm és 47 centi. 

Regi nagyjából egy hete átalussza az éjszakákat. Igazából maga oldotta meg a kérdést: egyik nap bevitte az ágyába a nagy macit, én betettem az ágya végébe az ikeás elefántot. Gondolom, így hogy hozzábújik, nem érzi magát egyedül éjszaka sem. Mondjuk azóta még egy maci beköltözött az ágyba, mindig maga választ, hogy mi legyen ott. S az állatok sorban puszit adnak a falon lévő matrica-cicának, ahogy Regi is. :) Isteni. 

Este nyolc-fél kilenckor fekszik, reggel az apjával kel. Ha hallja, hogy R. fenn van, már megy is ki utána a konyhába.

Viszont ezzel egyidejűleg mintha kevesebb türelme lenne a lánynak. Örülök, hogy most kezdődött ez a dackorszak-szerűség, mert nem foghatjuk arra rá, hogy Bogyó érkezése váltotta ki, meg hogy féltékeny stb.

Szülnék már. Kezd fogyni az én türelmem is. Nagy a hasam, már nehéz is, Bogyó bármilyen finoman is mozog, fáj, szóval haladjunk. Remélem, már csak egy hét van hátra.